Üzenet a fejlesztőknek
2009. jún. 26. 19:29 - írta CCKedves Fejlesztők,
Lassan a végére érünk.. Tegnap azt mondtátok, örüljek, hogy a rendszer, amiben dolgozunk nem egyedileg a cégnek fejlesztett valami, hanem az online szerkesztőségekben elterjedt általános rendszer, így ismerete előnyt jelent. Biztosan vannak előnyei is. Ezzel dolgozunk már három hete. Sok minden időközben derült ki, hogy ez a szoftver okos, és összetett, meg sokszor lefagy és tele van bug-okkal. Amik elmondásotok szerint mindig újratermelődnek, mint tópart mellet, nyári estén a szúnyog, amint egyet lecsaptok, három jön helyébe. Igyekszem megérteni miért is történik mindez, hiszen ha már nyolc éve ugyanazt a rendszert fejlesztitek és ismeritek kívül-belül, akkor miért a rendszer vezet titeket és nem fordítva. De semmi vész megértő vagyok, sőt boldoggá tesz, hogy a szerkivel (csak így hívjuk egymás között) ilyen bensőséges kapcsolatot ápolhatok. Ennek ellenére kedves fejlesztők továbbra is úgy gondolom mi dolgoztunk többet, hiszen megismertünk egy vadonatúj rendszert, és mellette tartalommal töltöttünk fel egy weboldalt, míg ti "csak" fejlesztettek, amit már több éve egyfolytában csináltok. Jó-jó tudom, ti is valami újat teremtettek, de nem érdekel, szeretném egy kicsit sajnálni magam. Az információ ugye pénz, hogy ezzel a közhellyel éljek, de néha elfog a kiábrándultság és felkiáltanék: vajon mikor?
Címkék
fejlesztés , információ , online , site
Eddig 1 komment érkezett
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Nagyon igazad van!!!!!!